Gyógynövény lexikon

   Több országban az orvosok hippokratészi esküje így kezdődik: "Apollóra, az orvosra esküszöm..." A legenda szerint Apollónak, a görög gyógyászat istenének köszönhetjük a babérfát. Apolló beleszeretett egy csodálatos nimfába, Daphnéba, de a nimfa nem viszonozta érzelmeit. Amikor Daphné könyörgött az isteneknek, hogy szabadítsák meg szerelmes üldözőjétől, azok babérfává változtatták. A reménytelenül szerelmes Apolló a fát szentnek nyilvánította és a kitűnő költőknek és katonáknak babérkoszorút adományozott. A rómaiak a császárok fejét övezték babérral. A nagy költőket még ma is koszorús költőknek hívják.
   Galenus római orvos sokféle betegség gyógyítására találta hasznosnak a babérlevelet.
  Az indiánok és a korai telepesek a babért menstruáció előre hozatalára, ízületi gyulladásra, fej- és gyomorfájásra, húgyúti problémák ellen, rovarcsípésre és fullánkos harapásra, valamint sebek gyógyítására használták.
   A babérnak elsősorban a bogyóját és a levelét hasznosítják. A bogyókat még éretten szüretelik le és belőle nyerik a babérvaj nevű olajat. A levelek sok un. cineolban gazdag illóolajat tartalmaznak.
(A cineol  az eukaliptuszolaj fő komponense. A kámfor-csoportba tartozó vegyület. Nyákoldó, fájdalomcsillapító, antiszeptikus hatású, ezért a magas cineoltartalmú olajok alkalmasak a fertőző légzőszervi megbetegedések kezelésére).
   Napjaink háztartásában leginkább fűszereink között tartjuk számon, ahol levesek és párolt készítmények között főzve, természetes hatásai csupán nyomokban érvényesülnek. Gyógyhatásai között a babérolaj nyugtató hatását tartják számon. Forrázatát belsőleg, külsőleg pedig fürdővízbe téve az idegeket elernyesztő és az alvást segítő tulajdonságát tapasztalták.