Gyógynövény lexikon

   Kakukkfűre emlékeztető illata és íze miatt a borsikafüvet előszeretettel használják kolbászokhoz és hurkákhoz, töltelékekhez, levesekhez, valamint babból készült ételekhez. A legtöbb illatos konyhanövényhez hasonlóan az ember a borsikafüvet is ősidők óta gyógynövényként, köhögés ellen és a gyomor megnyugtatására, meghűlés és a hasfájás ellen. használja. A többi hasonló hatású gyógynövényhez mérten azonban a borsikafű hatása csekély mértékű. A felnőttek emiatt gyakran inkább a borsmentát választják, de a gyerekek számára a borsikafű megbízhatóbb és biztonságosabb gyógyír a köhögés, a meghűlés és a hasfájás ellen. A nyári borsikafű alacsony növésű, egynyári növény. A hasonlóan parányi téli borsikafű ezzel szemben évelő.
   Már nem tudjuk, miért, de az ókori rómaiak a nyári borsikafüvet a mitológiai szatírokkal - a kéjsóvár, félig kecske, félig ember alakokkal hozták összefüggésbe, akik a bor istene Dionüszosz tiszteletére züllött orgiákat ültek. A hiedelem eredményeképpen a római természetvizsgáló, Plinius a nyári borsikafüvet a szerelmi vágy serkentőjének (afrodiziákum) tekintette, míg a téli változatról - ennek szöges ellentéteképpen - azt tartotta, hogy a nemi vágy lelohasztója ( antiafrodiziákum).
Talán senki nem lepődik meg azon, hogy a nyári borsikafű jóval nagyobb népszerűségre tett szert.

   A rómaiak a nyári borsikafüvet Európa-szerte elterjesztették és népszerűvé tették. A germán törzsek is megkedvelték, s főleg babételek ízesítéséhez alkalmazták, emiatt „babnövénynek" keresztelték el. A németek mind a mai napig úgy tartják, hogy a borsikafű felettébb üdvös a bab kellemetlen hatása, a szélszorulás ellen is.
   A XVII. századra a nyári borsikafű elvesztette kapcsolatát a testiséggel. A nyári és a téli növényváltozatot egyre inkább egyenértékűen kezdték használni, annyira, hogy hamarosan már különbséget sem tettek a kettő között. Nicholas Culpeper szerint a borsikafű „kiűzi a gázokat a gyomorból és a belekből, s jó az asztma és a mellkas más betegségei ellen. Nem ismeretes nála jobb ellenszer a kólika és a gyomorrontás ellen." Emellett a növényt a „tompa lelkek serkentésére" is javasolja. Külső kezelés formájában dicséri a borsikafüves kenőcsöket az isiász és a „tagbénulás" (végtagparalízis) ellen.
A borsikafű köptető hatású vegyületet (cineol), valamint az emésztőrendszert nyugtató anyagokat tartalmaz.
(A cineol  az eukaliptuszolaj fő komponense. A kámfor-csoportba tartozó vegyület. Nyákoldó, fájdalomcsillapító, antiszeptikus hatású, ezért a magas cineoltartalmú olajok alkalmasak a fertőző légzőszervi megbetegedések kezelésére).
   A borsikafű illóolaja antimikrobiális hatású. A herba enyhén vérnyomásemelő, szélhajtó. Elősegíti az emésztést.
   Bár a fenti vegyületek indokolják a borsikafű ilyen irányú használatát, a tudományos kutatók és a herbalisták egyetértenek abban, hogy a borsikafű kevésbé hatásos, mint a mentafélék. Enyhe hatása indokolja a gyermekbetegségek kezelésére való alkalmazását.

Az orvosi irodalomban nem találunk olyan esetleírásokat, miszerint akár a nyári, akár a téli borsikafű kellemetlen mellékhatásokat okozna.