Gyógynövény lexikon

   A sáfrány a Crocus Sativus nevű krókuszfajta növény. A fűszer a virág bibéje, amelyből virágonként három darab nő összesen.  A növény ősszel virágzik, mindössze két hétig, ekkor szedik le, és szárítják a bibéjét.

   Az igazi sáfrányt nemcsak színezőanyaga miatt használják, ami gyönyörű sárgává varázsolja az ételeket, hanem intenzív, különleges aromája miatt is. Az igazinak ugyanis fantasztikus édeskés, kesernyés, mély, kissé füstös illata és íze van, és leginkább ez különbözteti meg az "ál" változatától. Ami általában az üzletekben kapható, az nem valódi sáfrány, hanem sáfrányos szeklice, amelyet parasztsáfránynak, vagy magyar sáfránynak is hívnak. Ennek színező ereje van ugyan, de íze nincs. A valódi mélyvörös, inkább szinte bordó színű, vékony, hosszú szálú,  a sáfrányos szeklice  narancssárga, világosabb és valamivel vaskosabb.

   Valaha mi magyarok is nagy sáfránytermesztők és fogyasztók voltunk. Mátyás király környezetéről szólván Galeotto Marzio a legfontosabb fűszerek közt említi a borssal és a gyömbérrel együtt. Még a 19. század elején megjelent szakácskönyveinkben is magától értetődő hozzávaló, de idővel szinte teljesen eltűnt a látókörünkből.

   A sáfrány az ókorban a fűszerek fűszere volt, az egyetlen, melynek egyszerre különleges aromája, illata és színe van, ezenkívül gyógyhatású (görcsoldásra és érzéstelenítésre javallották). Használták ruha-, haj- és arcfestésre, ételízesítésre, vallási szertartásokhoz. A görögöknél csak istenek és hősök viselhettek sáfránnyal festett sárga ruhát, az egyiptomi Kleopátra aromaesszenciaként rituális fürdőzéseihez használta, hogy növelje csáberejét, a rómaiak szárnyast és angolnát fűszereztek vele, parfümöt készítettek belőle, Nagy Sándor kedvelte a sáfrányos bort. Előszeretettel használták költői eszköznek is: az Ezeregyéjszaka meséiben a sáfrány a csillagok s a nap ragyogásával egyenértékű kifejezője a női szépségnek, akárcsak az aranypénz. A Római Birodalom bukásával aztán, mint annyi minden más, a sáfrány is eltűnt a legtöbb európai látóköréből.

Nicholas Culpeper, a XVII. századi angol herbalista, úgy tartotta, a sáfrány „ Mérhetetlenül erősíti a szívet... kiváltképpen hasznos a mell betegségeinél ... és a hisztériás (menstruációs) kedvetlenség esetén. Erősíti a gyomrot, javítja az emésztést, tisztítja a tüdőt és jól hat a köhögés ellen."

Napjaink herbalistái a sáfrányt nyugtatóként, köptetőszerként, szexuális serkentőként, fájdalomcsillapítóként, valamint emésztési és menstruációt serkentőként javallják.

A sáfrány hatóanyaga a krocetint. A krocetint a koleszterinszint jelentős csökkenését eredményezi, valamint az oxigén mennyiségét is növeli a vérben. Egyes kutatók véleménye szerint az oxigéntöbblet lassítja a szívrohamokat elsődlegesen kiváltó lerakódások kialakulását a vérerek falán.

A sáfrány serkentheti a méhösszehúzódásokat, emiatt azonban az áldott állapotban lévő  nők a növényt gyógyszermennyiségben nem használhatják.

Amire vigyáznunk kell!

A sáfrány hatóanyagát - krocetint - vetélés megindítására alkalmazták.

Sajnos nagy mennyiségben toxikus. Az általában ajánlott dózisokban - a terhes, illetve a szoptató nők kivételével - valamennyi felnőtt számára biztonságos.