Gyógynövény lexikon

  A spárga Európában és Ázsiában egyaránt őshonos, és mindkét kontinensen zömmel tenger- és folyópartokon él. Már az óegyiptomiak is ismerték, és az általuk termesztett spárgát Asparagus officinalisnak nevezték. Az ógörögök az általuk ismert másik spárgafajt, az Asparagus acutifoliust fogyasztották. Nevét is azóta jegyzik, az "asparagos" szó ugyanis görögül fiatal hajtást, nyelet jelent. Első írásos nyoma Hippokratész munkájában lelhető föl az i.e. 460-370 körüli időből. Akkoriban főként gyógyhatása miatt tartották becsben, kevésbé volt mindennapi eledel. Ételalapanyagként a rómaiak kezdték használni, amiről a fennmaradt termesztési útmutató tanúskodik Marcus Portius Cato (i.e. 200 körül) tollából. Kedvelt előétel volt.

  Európában a spárga tudatos termesztése több évszázados múltra tekint vissza, a keresztes hadjáratokból visszatérők is hoztak magukkal spárgamagokat. A XVI. és XVII. századtól kezdve jelent meg mint termesztett kerti növény. Üzemi méretű termesztése az egyes földrészeken alig több mint 100 éve kezdődött el. A spárga, területét illetően, nem mondható jelentős zöldségnövénynek, de Európa  egyes országaiban, újabban Japánban, Honkongban, Szingapúrban is igen kedvelt, ezért kiváló exportnövény.

  A spárga szinte egyedülálló abban a tekintetben, hogy egy tökéletes táplálék minden jó tulajdonságával rendelkezik. Másként hogyan lehetne a fáraók kora óta királyok és közemberek kedvence egyaránt.
A spárga egyike a legértékesebb zöldségféléinknek. Étkezésre a földalatti megvastagodott csíraszerű hajtásait használjuk, innen eredhet egy kevésbé ismert magyar neve, a csirág is. Népiesen nyúlárnyéknak is hívják a kihajtott zöld lombozata alatt megbúvó vadnyulak miatt. Hozzánk a mediterrán kertkultúrából került át. Az Ázsiából elterjedt és mára a világon mindenütt termesztett növényt spárgafű néven 1525-ben írták le először. Sokan nem ismerik élettani előnyeit, pedig az ősi kínaiak köhögés elleni szerként, az egyiptomiak májbetegségekre, a görögök veseműködést serkentő hatása miatt fogyasztották.
Lippai János 1666-ban a „Posoni kert" című művében írja: "A spárga kiűzi a vizeletet, gyökerét a fájós fogra teszik, borban kifőzve gyökerét csökkenti a vesekövet, és a méhek nem csípik azt, aki megtört szárított spárgával kevert olajjal keni magát."

  Az irodalomban afrodiziákumnak tartják már csak alakjánál fogva is. Állítólag szexuális serkentő hatásairól olvashatunk- a szeretkezés titkairól szóló indiai művekben.14. Lajos, a Napkirály sem véletlenül adományozott nemesi címet és birtokot kertészének Qivntinie-nek, aki képes volt egész évben folyamatosan ellátni spárgával a királyt.
  A spárganövény emészthető rosttartalma, ásványi anyag (kalcium, kálium, cink, foszfor, vas, fluor, szilícium, molibdén és egyéb nyomelemek, valamint vitamintartalma jelentős. Többek között, E-, B1-, B2-, B6-, C-, A-, K- vitamin, niacin, folsav és pantoténsav található benne. Jótékony hatású a hasnyálmirigyre, prosztatára, szívre, májra, lépre, tüdőre sőt vértisztító és pattanásos bőrre is előnyös. Erősíti a nyálkahártyát, fiatalítja a sejteket (bőrt, hajat, kötőszöveteket), fokozza a libidót, aktivizálja a boldogsághormont, fokozza a vérképzést, erősíti az immunrendszert, javítja a látást, megelőzi a különböző gyulladásokat és a bélrenyheséget. Enyhe hashajtónak is ajánlják, továbbá reumatikus fájdalmakban vagy köszvényben szenvedők  részére tanácsos étrendbe állítani. Ennyi gyógyhatás hallatán érdemes éjjel-nappal spárgát enni, ami nem is butaság hiszen nagyon finom ételeket lehet belőle készíteni.
   A spárga az első igazi tavaszi szabadföldi zöldség. Legfőbb értéke a zsenge hajtása, amelyet sípnak neveznek. Ez kétféle lehet: a bakhát alatt termesztett növények sípjai fehérek, legfeljebb a hegyük lilás ,a síkfelületen termesztett fajták sípjai zöldek. A jó fehér spárgát ki lehet szúrni a piacon. Ne legyen túl vékony, mert akkor túl nagy a veszteség a tisztításnál, és ne legyen túl vastag mert akkor lyukas lehet belül. Az a friss, amelyik hófehér. A vágásnál látni mennyire száradt be, azaz mikor szedték a spárgát.
Zsenge, megvastagodott hajtásai fogyaszthatóak. Színe alapján megkülönböztetünk halványított (halványító, vagy fehér), lila és zöld spárgát.

A növény szárát jól emészthető rostok alkotják.  Sok értékes aminosavat, köztük azparigin savat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van.

A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb. 

  Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtóhatású. A nyers spárga lé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére.