Gyógynövény lexikon

SZEGFŰSZEG (Eugenia caryophyllata)

szegfuszeg.jpg
  A szegfűszeg illatos trópusi örökzöld fa rügye. A Han-dinasztia alatt (Kr.e. 220-207-ig a kínai császárhoz folyamodóktól megkövetelték, hogy leheletüket szegfűszeg rágcsálásával tegyék kellemesebbé. A kínai hagyományos orvosok sokáig használták emésztési zavarok, hasmenés, sérv, kopaszító sömör gyógyítására, illetve lábgombásodás  és egyéb gombás fertőzések kezelésére.

Az indiai ajurvédikus orvosok már az ókori idők óta használják a szegfűszeget légzőszervi és emésztőrendszeri megbetegedések gyógyítására.

  Európában a IV. század körül jelent meg,  élvezete akkor még luxusnak számított. A középkori német rendfőnöknő, a bingeni  Hildegard köszvény elleni keverékében ajánlotta e ritka fűszert.

Amint Európában is könnyebben hozzáférhetővé vált, emésztési zavarok, felfúvódás, émelygés, hányás, gyomorrontás kezelésében mutatott hatásáért kezdték becsülni. Használták még meddőség, szemölcsök, bélférgek, sebek és fogfájás kezelésére.

A mai herbalisták emésztési panaszokra ajánlják, olaját pedig a fogfájás enyhítésére.

A szegfűszegolaj a szegfűborséhoz hasonlóan 60-90 % eugenolt tartalmaz, s így érzéstelenítő és antiszeptikus hatású vegyület.

  A fogorvosok a szegfűszeg olaját a szájban érzéstelenítésre, valamint a foggyökércsatornák fertőtlenítésére használják. Számos szájöblítőnek és recept nélkül is kapható fogfájás elleni készítménynek a hatóanyaga.

  Mint sok más konyhai fűszer, a szegfűszeg is segít az emésztőrendszer sima izmainak megnyugtatásában, igazolva ősrégi használatát az emésztés elősegítésére.

A szegfűszeg elpusztítja a bélparazitákat. A hasmenés, a bélférgek és más emésztési betegségek kezelésében való hagyományos használatát támogató közlemények egyike szerint  „gombák és baktériumok ellen széleskörű antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik".

Amire vigyáznunk kell!

Japán kutatók felfedezték, mint számos más fűszer, a szegfűszeg is tartalmaz antioxidánsokat.

Egészséges felnőttek, a nem terhes és a nem szoptató nők számára a szegfűszeg a szokásosan ajánlott mennyiségben biztonságosnak tekinthető.


Vissza