Gyógynövény lexikon

VÉREHULLÓ FECSKEFŰ (Chelidonium majus)

vérehulló fecskefű

   Aranyfűnek, arannyal versengőnek, cinadónak, gódircnak, kódavérének, kecsketejnek, mennyei ajándéknak, rántófűnek, vérhullatófűnek is nevezik. A mákfélékhez tartozó vérehulló fecskefű legszívesebben erdőszéleken, cserjésekben  falak, kerítések, házak mentén fordul elő.

   Áprilistól októberig virít. A gyökértörzsből akár 80 cm magas elágazó csöves, szögletes szár nyúlik fel, sárga virágai egyenként ülnek a levelek hónaljában, vagy ernyőben állnak. A növénynek narancssárga tejnedve van a szárban és a gyökértörzsben is. Levelei - melyek hasonlítanak a tölgyfáéhoz - szeldeltek, a szárnyak csipkések. A növény gyökerét tavasszal és ősszel gyűjtjük; a növényt virágzás idején, egész nyáron át.

   A régi füves-könyvekben az áll, hogy a fecskék kis levéldarabkájával kenik be s fiókáik szemét. Vértisztító és vérképző hatású. Csalánnal és bodza hajtással fehérvérűség, leukémia ellen hatásos, ha naponta legalább 2 litert iszunk belőle.

   Frissen préselve májbetegség ellen hatásos. A kinyert levet kétszeres mennyiségű langyos vízzel felhígítjuk, és kortyonként fogyasztjuk. Borba áztatva (30g fecskefű 1-2 órára fél liter borban áztatva) hatékonyan szünteti meg a sárgaságot.

   Nagyon jótékonyan hat az anyagcserére, mint májtisztító, de sikerrel alkalmazható vese és epebetegségek esetén is.

    Ajánlható még viszkető aranyér, és vizelés közben jelentkező szúró nyilalló fájdalom esetén, de fülzúgás ellen is jó. Utóbbi esetekben 2-3 csésze forrázott fecskefűteát kell meginni naponta. Külsőleg rosszindulatú bőrbántalmak, szemölcsök, tyúkszemek, sömör gyógyítására alkalmas. Kitartó kezeléssel a bőrrákon is segíthet!!
A szürkehályog és a szaruhártya foltjai is eltűnnek lassanként. Még a látóhártya bevérzése, és leválása esetén is segít. A levélből nyert nedvet becsukott szemmel a belső szemzugba kell kenni. A fáradt szemet is felfrissíti.

  A vérehulló fecskefű kelidonin alkaloidja fájdalomcsillapító és görcsoldó hatással rendelkezik. Általában úgy tekintik, mint amely számos betegségre jó hatással van, valójában erre semmiféle rendszeres módon elvégzett kutatás nem ad bizonyítékot (vagy ilyen kutatást nem végeztek), mindamellett gyakran használt különféle oldatokban, különösen szemölcsökre. A fecskefűnek görcsoldó, salaktalanító, gyulladásgátló és vízhajtó hatása van. Külsőleg a bőr kóros elváltozásait (ekcéma, szemölcs, tyúkszem) kezelhetjük vele. Sejtosztódást gátló hatása fehérjebontó hatással párosul.

   Lényeges megjegyezni, hogy erősen mérgező hatású, így használata különös óvatosságot követel. Csak orvosi felügyelet mellett használjuk!

Túladagolása súlyos zavarokat okoz, akár halálhoz is vezethet! Terhesség alatt fogyasztani szigorúan tilos, gyermekektől távol tartandó!

Hatóanyaga: Chelerythrin (sárga-vörös színű szívméreg) 0.03%, chelidonin, amely egyesek szerint a morfiumhoz hasonló hatású, mások szerint inkább a papaverin hatásának felel meg. Friss tejnedvében 25% gyanta van. Protopin, almasav, citromsav, stb. is található benne. Nedvességtartalma 12%, hamu 10%, homok 1.2%, vizes kivonata 25%.

A chelerythrin sósavas sóját a gyógyászat fájdalomcsillapítónak, gyomor-, epe- és vesebántalmak esetén használja. A főzetét máj- és epebántalmak, májduzzanat, epekő esetén sikerrel használják, fájdalomcsillapító hatása is ismeretes.

   Epebántalmak esetén használják a következő gyógyszert: 10g gyökeret áztassunk 8 napon át 200g borban vagy alkoholban, 8 nap múlva szűrjük le, és naponta kétszer-háromszor 15-20 cseppet fogyasszunk el. Segíthet asztma és hörghurut esetén is. 1 csapott teáskanál szárított fecskefüvet forrázzunk le 1 csésze vízzel. A tejnedvet tejjel vagy vízzel elkeverve hatásos szemcseppet kapunk, enyhíti a látásromlást.
(Plinius római természettudós és Dioscorides görög orvos szerint a fecskék a fecskefű tejnedvéből táplálkoznak, és ez erősíti a látásukat.) \Alkalmazható gyomor-bélrendszeri görcsök esetén. Ha a növény sárga nedvével bekenjük a szemölcsöt, tyúkszemet, akkor elpusztítja a szemölcsöt okozó vírusokat. Az alkaloidoknak vírusellenes hatása van, de emellett megemlíthető, hogy a sejtosztódást is gátolja. A homeopátiás gyakorlatban a fecskefüvet máj- és epebántalmak kezelésére alkalmazzák.

Naponta többször kenjük be a szemölcsöt a frissen letört szárból előbukkanó narancssárga nedvvel (2 hétig). Fürdés, mosakodás után érdemes újra bekenni. A növény kb. 1 napig még ad nedvet, akkor is, ha már fonnyadóban van. Vízbe ne tegyük mert a nedv felhígul. A kúrát akkor is 2 hétig csináljuk, ha már az első napon elmúlt a szemölcs.

A fecskefű nagy mennyiségben mérgező, és a magas vérnyomásban szenvedők belsőleg ne használják!

A szárított fecskefű hatóanyagai mintegy fél év múlva elillannak, így a növény már nem tudja kifejteni jótékony hatását.

Vissza